Üdvözöljük a

Jövőre változnak a kata-szabályok

honlapján!

-

Kamarai rendezvények

<< 2020 Július >>
KeSzeCsüSzoVa
  123
4
5
6789101112
13141516171819
20212223242526
2728293031  

Jövőre változnak a kata-szabályok

Jövőre változnak a kisadózó vállalkozások tételes adójára (kata) vonatkozó szabályok – jelentette be a Miniszterelnökséget vezető miniszter csütörtökön Budapesten, sajtótájékoztatón.

 

Gulyás Gergely elmondta: módosító javaslatot nyújtanak be a jövő évi költségvetést megalapozó törvényjavaslathoz, miszerint ha valaki katázik, akkor hárommillió forint feletti számlák esetén – ha ugyanaz a számlák befogadója – 40 százalékos adót kell fizetni a hárommillió forint feletti részre.

Közölte, a céljuk, hogy a katával történő visszaélések, a bújtatott foglalkoztatás megszűnjön.

Gulyás Gergely arról is beszélt, hogy a munkavállalók számának csökkenésével kapcsolatban a “kevésbé pesszimista” forgatókönyv vált valóra: 120-130 ezer ember veszthette el az állását a vírus miatt.

 

A kormány célja továbbra is az, hogy annyi munkahelyet sikerüljön teremteni, amennyi a vírus miatt megszűnt – közölte.

 

Részletek:

 

A kormány jogszabályváltozást javasol a kata versenyképességének megőrzése érdekében, így a kata továbbra is az Európai Unió egyik legegyszerűbb és legkevesebb adóteherrel járó adófajtája maradhat. A változás csak a szabályokat kijátszó nagy cégeket érinti, amelyek jövőre már nem élhetnek vissza a szabályokkal, és nem alkalmazhatják azt a foglalkoztatás alternatívájaként – tájékoztatta csütörtökön az MTI-t Izer Norbert, a Pénzügyminisztérium adóügyekért felelős államtitkára.

 

A kisadózó vállalkozások tételes adója (kata) visszaélésszerű alkalmazása nemcsak az államkassza bevételét csökkenti, hanem a piaci versenyt is torzítja – emelte ki az államtitkár, hozzátéve, hogy ezt már tavaly óta jelzik a Pénzügyminisztériumnak az ágazati szereplők.

 

Az állításokat alátámasztja a Pénzügyminisztérium elemzése is, mely szerint míg 2013-ban az adónem bevezetésekor a katát választóknak mindössze 3 százaléka volt foglalkoztatott korábban, addig ez az arány 2019 végére jelentősen megnőtt: az akkor mintegy 377 ezer nyilvántartott katás közel 40 százaléka a vállalkozás megkezdése előtt alkalmazott volt, jellemzően munkaviszony keretei között foglalkoztatták – részletezte.  

 

Amennyiben az Országgyűlés megszavazza a kata versenyképességének megőrzését biztosító szabályokat, lesz idő bőven a felkészülésre, hiszen az új rendelkezések csak 2021. január 1-jén lépnek hatályba – hangsúlyozta Izer Norbert.

 

Kiemelte, hogy a katások  jelentős többsége, a tárca előzetes számításai szerint, több mint háromszázezer kisadózó  semmiféle változást nem fog tapasztalni, őket a rendelkezések egyáltalán nem érintik.

 

Az adó egyszerűsége továbbra is megmarad, és ez még azokra a katásokra is igaz, akiket érintenek a változások, hiszen ők is mentesülnek mindenféle adminisztrációs tehertől, mert azt a kifizetőknek kell teljesíteni – tette hozzá.

 

Az államtitkár elmondta, hogy jövőre a katás vállalkozást bujtatott foglalkoztatottként alkalmazó nagy cégnek 40 százalékos mértékű adót kell fizetnie akkor, ha az egymás közötti ügyleteik egy éven belül meghaladják a 3 millió forintot.

 

Lényeges, hogy a plusz terhet a nagy cégnek kell megfizetni, ez alól csak egyetlen kivétel van, ha a kisadózó kifizetője külföldi – közölte az államtitkár.

 

Elmondta, hogy jelentős piactisztító hatása lehet az intézkedésnek. Az adatszolgáltatási adatok alapján a tárca szakemberei kiszámolták, hogy csak a húsz legnagyobb “katás foglalkoztató” összességében 4700 olyan katást alkalmaz, akiknek évente több mint hárommillió forintot fizet ki. A költségvetést, illetve a tisztességes piaci szereplőket érő kár nagyságrendjét pedig jól jelzi, hogy az így kifizetett összeg eléri a 32 milliárd forintot.

 

A módosítási szabályok érintik a kapcsolt vállalkozási formát is. Jelenleg több nagyobb cég – visszaélve a kisvállalkozóknak létrehozott kedvező szabályokkal – úgy spórol a költségvetés és a tisztességes adófizetők kárára a közterheken, hogy a tulajdonosok katás vállalkozásaikon keresztül számláznak be a nagy cégnek, így pedig a kata szabályait kijátszva minimális közteherrel vesznek ki pénzt a cégből – tudatta Izer Norbert.

 

Lényegében ugyanez, illetve a kata alkalmazásából származó adóelőny többszöröződésének kizárása indokolja a harmadik lényeges változtatást is, amely szerint egy magánszemély csak egy vállalkozási formában lehet kisadózó. Az adóhivatal a bejelentéskor vizsgálni is fogja, hogy a nyilvántartásában szerepel-e már kisadózóként a vállalkozó, és ha igen, az új bejelentést visszautasíthatja – mondta az államtitkár.

 

A kata jelentősége megkérdőjelezhetetlen, ráadásul a visszaélések kizárásával továbbra is a kata marad a kisvállalkozások legnépszerűbb és legversenyképesebb adófajtája az EU-ban, hiszen az alacsony adóteher és a minimális adminisztrációs költség biztosítja a folyamatos növekedés lehetőségét – szögezte le Izer Norbert.

 

Forrás: MTI